Remélem, hogy jobb lett, mint az előző. :) Ami egy kicsit lapos lett. :// Na, soook komit! <3 Jó olvasást! Ó, és lezárult a szavazás, aminek az eredménye a 'Big Time Rush' lett. Nos, meglátjuk igazatok van-e. Azért komiban megírhatjátok, ti kire tippeltetek. :) Mégegyszer jó olvasást!
És ma három hónapja, hogy itt dekkolok. Hmmm... Nem tűnt annyinak. :)
Délutánra megbeszéltem Dáviddal, hogy ha már múltkor lepasszoltam, akkor ma jöjjön el velem gyakorolni a pályára. Örömmel mondott igent, és találkoztunk is.
- Sziaaa - nyújtottam el, és megöleltem. Köszönt, és visszaölelt. Ma Dina helyett Dávid jön velem, ő Mátéval ment valahova. Gondolom randiznak. Bementünk a koliba elköszönni a fiúktól, akik furcsán méregettek minket. Mármint nem engem, vagy Dávidot, hanem mindkettőnket.
- Na, mi mentünk, sziasztok! - intettem, és egymást átölelve kisétáltunk az épületből.
A DC-ben megintcsak három óra deszkázás, és mostmár nem is estem el egyszer sem, még a legnehezebbeknél sem! Milyen jó vagyok! :)
- Egyre jobb vagy! - dicsért meg.
- Köszi - mosolyogtam.
Visszaindultunk a suliba, ahova ö is elkísért. Egy csomót beszélgettünk, meg nevettünk. Tényleg nagyon jó fej.
A koleszban a társalgóig bejött, ahol mondták a fiúk, hogy még nincs itt.
- Addig nem jössz be? - fordultam Dávid felé. Megvonta a vállát, és elmentünk a szobámba. Beszélgettünk kábé két percet, amikor valami rohadt nagy ajtócsapódást hallottunk, amit egy dübbenés követett. Kimentünk, ahol már mindenki nézelödött, hogy honnan jött a hang. Benyitottam Mátéékhoz, hogy rákérdezzek, tudnak-e valamit.
- Ti nem hallottátok a... ááá! - kaptam a szám elé a kezem. Ricsi a kezét fogta, a fal meg meg volt repedve. - Mi a frász? Mit csináltál?
- Semmit. Az ég világon semmit.
- Hihetetlen vagy. Most viccen kívül. Mi a francot csináltál?
- Belevágott a falba - mondta Máté.
- Uram atyám - suttogtam, és odasiettem hozzá. Megfogtam a kezét, mire felszisszent. Ekkor nyitott be Dina. A szobában már öten voltunk. - Dávid, szerintem most menj, majd valamikor megint találkozunk - közöltem, és Ricsihez fordultam. - Te pedig jössz az orvosiba. Most!
Kirángattam a szobából, egészen a növérig.
- Mi a probléma? - fordult meg.
- Megröngtenezné a kezét? - nyújtottam oda az említett karját. Bementek valami szobába, ahol a gép van, és köbö negyed óra múlva jöttek ki.
- Nincs törés, csak meg van repedve. Be kell vinni a kórházba, és begipszezni a karját. Pillanat, hívok valakit aki beviszi.
Elment egy kicsit arrébb, és meg Ricsihez fordultam.
- Mennyire fáj?
- Egyáltalán nem fáj - makacskodott.
- Bemenjek veled a kórházba? - nem tudom mirért kérdeztem, de kicsúszott a számon.
- Nem kell. Nem kell a segítséged - na, itt már kezdett elegem lenni.
- Nem tudom mi a bajod, vagy hogy miért vagy ilyen. Én segítenék, te meg tök bunkó vagy. Tudod mit? Nem érdekel se a sérülésed, se te - emeltem ki az utolsó szót, és a drámai beszédem után távoztam. Nem hiszem el! Én segítek, meg minden, erre tiszta bunkó, meg flegma. Csak tudnám miért. Én nem csináltam semmit, hogy haragudjon rám!
Bementem a szobámba, bevágtam magam mögött az ajtót, és bevágódtam az ágyamba.
- Mi a gáz? - kérdezett Dina. Válaszul felemeltem a fejem, beleszorítottam a párnába, és elkezdtem sikítani. - Ennyire nagy?
- Elegem van belőle! - akadtam ki.
- Mit művelt? - komorodott el.
- Egyfolytában bunkózik, miközben én nem csináltam semmit. Megkérdeztem, hogy bemenjek-e vele a kórházba, mert gipszelni kell. Erre rögtön flemázott, hogy "nem kell a segítséged!".
A füdés közben meg csak rámjött a sírás. Nem is igazán tudom miért, valósznűleg amiatt, ahogy bánt velem. Úgyhogy neki köszönhetően könnyezve feküdem le. Aztán meg bejött Dina - aki mindeddig Máténál volt -, hogy megjött Ricsi. Megvontam a vállam, és közöltem, hogy nem érdekel, és lassan elnyomott az álom.
