Sziasztok!
Látogassatok el a Facebookos oldalamra, és lájkoljátok ;) Persze nem kötelező. :D
xx Kin
A mai nap a világ legborzalmasabb, legrosszabb, legmegdöbbentőbb, leglegebb napja! És hogy most miért ülök egy repülőn? Na, akkor mindent az elejétől...Reggel szokásosan felkeltem a megszokott időben, és az igazán cuki/csajos szerelést vettem fel (babarózsaszín szoknya, balett cipővel, fehér pólóval, karkötőkkel ☺), a hajam pedig egyszerűen kifésültem, és a tükör előtt megállapítottam, hogy olyan vagyok, mint Martina Stoessel. ☺
A reggelin hamar túlvoltam (nem ettem semmit - majd a suliban), szóval a suliba is időben érkeztem. Hella szórakoztatott, mivel elege van a sok balhés emberből a (
Szóval, csakhogy hamar térjek a lényegre...
- Megkajáltam: iksz
- Bementem a suliba: pipa
- Ott vettem NORMÁLIS kaját: pipa
- Szidtam a felsősöket, akik nekem jöttek: pipa
- Hella panaszkodott: pipa
- Elteltek az órák: pipa
- Szünetek közti balhé: pipa
Na, mindezen hamar túlestünk, szóval a koliba indultunk volna, amikor az ofőt láttam anyával (?!) beszélni, de ilyenkor tele voltam már parával. Mit keres itt? Baj van otthon?
- Szia anya, te hogy-hogy itt?
- Kincsem... - simította meg az arcom. - Apád kimegy fél évre...
- De jó! Londonba megy, ugye? - pislogtam mosolyogva.
- Dehogy, drágám - sóhajtotta. - Amerikába.
A szám felvette az O alakot, se kép, se hang... Jesszusom!!!
De nem ez volt minden...
- Szerintünk jót tenne neked is, ha kimennél vele pár hétre. Ezügyben jöttem - magyarázta, mire mégjobban (lehetséges lenne?) megdöbbentem.
- Mivan? - böktem ki pár másodperc némaság után.
- Négy óra múélva indul a gépetek, szóval pakolj össze - mosolygott, mintha ez tényleg egy jó hír lenne. DE NEM AZ!!!
Nem mondhattam ellent anyának, szóval bedobáltam mindenem a bőröndömbe, és elindultunk a reptér felé. Egész úton agyaltam... Amerika... Jó is, meg nem is.
Jó, mert hát mégis a szabadság földje, vagy mi. ☺
Rossz, mert nem látam pár hétig a barátaim. ☹
Jó, mert talán... esetleg... "befuthatnék". ☺
Rossz, mert nem biztos, hogy befogadnak... ☹
Most szóltak, hogy leszállás lesz fél óra múlva, szóval még kiöntöm kicsit a lelkem.
Na, de most komolyan. Apa még alszik mellettem (még szerencse. Tuti beleolvasna a naplómba, azt kérdezgetve: ez meg mi? Nem mintha az ő dolga lenne, de az apák ilyenek. Olyan dolgokba ütik bele az orrukat, ami nem is a szakterületük. Belegondolva ez így értelmetlen, na de nincs igazam? Kezdek meghülyülni... a naplómtól kérdezgetek???), én pedig csak panaszkodni tudok. ☹
Szóval.... Kinga, nyugodj le. Elvégre csak pár hét. Nem olyan sok.
Erre válaszol az agyam: A fenét nem sok!
Ááá, lassan az őrülés határán vagyok!
...
Leszálltunk, itt vagyunk az ideiglenes lakásunkban, apa pedig elment dolgozni (!!!). Remek. Én pedig gondoltam elmegyek sétálni - mert miért ne? Ha apa csak úgy megléphet dolgozni, én miért ne mehetnék sétálni?
Felvettem egy babarózsaszín blúzt, rózsás fodros szoknyával, valamint a kedvenc Conversemet. Furcsa egy összeállítás, de pont olyannyira, mint én!
Lényeg a lényeg, hogy első sétámon mást sem terveztem, minthogy megismerem a környéket (elvégre Santa Monicaban vagyok!!! Wááá!!! Ez olyan hihetetleeen!!!), de ehelyett teljesen másképp történt...
Egy park környékén jártam, amikor felfedeztem egy gördeszkapályát, ahol pár srác és néhány lány lazult. A lányok a padon ültek, vihogtak, a fiúk pedig gördeszkáztak.
Odaballagtam egy másik (a lányoktól sokkal távolabbi) padhoz, hogy nehogy belém kössenek. Már csak az hiányzott volna. De megtették a fiúk.
- Nézzétek már - hallottam valaki ordítását (természetesen) angolul.
Odasétált elém 2 fiú, és megszólítottak.
- Hé, ide csak deszkások jöhetnek - mondta a szőke, akiről egyből Ross Lynch jutott eszembe. Totál úgy nézett ki!
- Öhmm... izé... - kezdtem, de értetlen tekintetükből tudtam, hogy magyarul nyögdécselek.
- Haver, ez nem érti mit mondunk - bökte meg a szőkét a barna hajú.
- De, bocsi, csak nehéz hirtelen váltani - jegyeztem meg, mire mosolyogva néztek.
- Német vagy, vagy mi?
- Magyar - kuncogtam, de mivel tudtam, hogy nem ismerik az országot, legyintettem. Elvégre nem is várnám el.
- Tényleg bocs, de a deszkások jöhetnek ide. Amúgy új vagy?
- Igen, de csak pár hétre. Ja, és bocsi, csak szét akartam nézni... - húztam félmosolyra erőltetetten a szám, és már indultam haza.
- Hallod - szólt utánam az egyik. - Ha tudsz deszkázni, maradhatsz.
- Hagyjad már, tuti nem tud. - Na, erre annyira felkaptam a vizet, hogy egy mozdulattal visszaindultam, kikaptam "beszólós gyerek" kezéből a deszkát.
- Hogy érted, hogy nem tudok deszkázni?
- Nézz magadra - nevetett, mire a szám felvette az O alakot. Ma már másodjára!!! - Mutasd mit tudsz - fonta össze a két kezét mellkasa előtt.
- Hidd el, megmutatom - szorítottam össze a fogam, és megindultam a pálya felé...