Gyors kérdés! Nektek milyen lett az előző, és mit gondoltatok ki volt a "ráköszönök már Kingára" srác? Csak mert sorokon belül kiderül :D Jó olvasást, és köszönöm a pozitív kommenteket, sokat segítettek! <3 és remélem innentől kezdve nem lesz csalódás a sztorival kapcsolatban :)
Elnevettem magam, és a szám elé kaptam a kezem.
- Felismertetek? - kérdeztem inkább magamtól, de mivel nekik szólt a kérdés, válaszoltak.
- Ki ne emlékezne a lányra, aki majdnem lenyomta a biztonsági őrt? - nevettek a BTR-es srácok. Külső szemmel ez elég fura lehet. Egy tizennégy éves lány utazni készül, miközben világsztárokkal röhögcsél egy régi, közös emléken.
- Mi járatban erre? - kérdeztem őket, mert még csak nemrég volt koncertjük. Havonta lenne itt, vagy mi?
- Újabb koncert.
- Gondoltam. Mentek, vagy jöttök?
Kezdek magamon is megdöbbenni. Totál közvetlen vagy a világ egyik leghíresebb bandának a tagjaival, míg mások szerintem azt latolgatják belül, hogy ájulás előtt, vagy után kérjenek autogramot.
- Jöttünk. És te hová utazol?
- Szülinapi aji a szüleimtől Angliába - mosolyogtam.
- Kell még egy autogram? Csak mert akkor hívok még egy biztonságit - mutatott hátra Carlos, a többiek meg elnevették magukat. Már a fejem fogtam kínomban, közben meg a tudatalattim gondolkozott. Biztos ezer más dolguk van, és megállnak velem (?!) beszélgetni, miközben lehet több ezren várják őket aláírás-osztogatásra.
Mondták, hogy mit nézzünk meg Angliában, és már mentek is. Persze, a poén kedvéért autogramot is adtak, mert ezért most nem kell megverekednem. :)
- Kikkel beszélgettél lányom? - tette anya csípőre a kezét. Apa szeme meg csak szikrákat szórt. Persze, hogy a legrosszabbra gondolt. négy, tíz évvel idősebb srác a lányával nevetgél. Ebből hogy mászok ki? Viszont ha a koncertes dolgot tudják meg? Hjajj...
- Emlékszel az őrjöngő tömegre...? - kérdeztem szám szélét elhúzva.
- Mire akarsz kilyukadni? - fonta össze a kezét a mellkasa előtt.
- Novemberben volt szerencsém elmenni egy koncertjükre... - mondtam ki habozva. - Kérlek ne üssetek! - tettem fel a kezem védekezően.
- Kinga! Mikor és miért mentél koncertre, és miért emlékeznek rád??? - akadt ki anya, és el kell ismernem, jogosan.
- Nem öltök meg, oké? - érdeklődtem, és belekezdtem a történetbe.
Elmeséltem az egészet, és végig a szüleim arcát bámultam. Anya először nagyon komoly volt, de amint a "spanyolul ordibálok" részhez értem, elnevette magát.
- Az én lányom - ölelt át, én meg büszkén elvigyorodtam.
- Akkor te miket csinálhattál? - esett le, és érdeklődve néztem felé. Legyintett, és olyasmit mondott, hogy "nagyon régen volt már az".
Végre mondták, hogy fel lehet szállni a repgépre, megkönnyebbültem. De arra nem gondoltam, hogy mennyi ellenőrzés van még! van detektor, és még három ellenőrzésen kellett átmenni. Már a végső terminálnál voltunk, amikor eszünkbe jutott, hogy ki kéne kapcsolni a telefonjainkat.
Ismét megnyitották az ajtókat, és a papírok ellenőrzése után beengedtek minket.
Felszálltunk a gépre, és hirtelen meghallottuk a pilóta hangját.
- Kedves utasaink! Azonnal megkezdjük a felszállást, kérem kapcsolják be biztonsági öveiket! - szólalt meg a steward-es bemutató után.
A repülőgép elindult, én meg úgy süppedtem hátra a székben. Nem viccelek, ha azt mondom, hogy "körülbelül 800km/h-val mentünk".
Kikanyarodott a pályára, és még gyorsabban mentünk - már ha ez lehetséges. Hirtelen csak annyit lehetett érezni, hogy emelkedünk! Már fent voltunk a levegőben.
Amint feljebb értünk, éreztem, hogy feszül a fejem, de nagyon! Bekaptam egy rágót, ami tompította ezt az érzést. Előkotortam az mp3-am, és bekapcsoltam a "rock3r" mappám, ami tele van Ramones, Nirvana, és Green day, valamint KoRn számokkal.
Kinéztem az ablakomon, és láttam a nagy felhőet az égen, miközben a háttérben (idő közben váltottam) a We Can Work It Out ment.
Hitetlenül elmosolyodtam, és a fejem nekidöntve a támlának aludtam el.
Amikor felketem, anyáék közölték, hogy tíz perc múlva megkezdik a leszállást, és kértek nekem Fantát ( :D ), meg amikor hozták a kaját, félretették nekem. :)