Még Angliában ismertem meg, Nathan révén. Nagyon jóban lettünk. Talán túlságosan is.
- Hiányoztál, te idióta - suttogtam neki angolul. Mielőtt idejöttem volna nem beszéltem a nyelvet, de ma már egész jól megy. Megérte napi több óra nyelvtanulás.
- Dettó, te őrült - röhögött.
Mivel mindketten ahhoz szoktunk hozzá, hogy spanyolul beszélünk, átváltottunk.
- Mi a helyzet? Csak nem hozzám jöttél? - vigyorogtam.
- Még mindig jól ismersz - mosolygott.
Dina ismerkedett a másik két barimmal, amikor hívása érkezett Mátétól.
- Sorry... - mosolygott a skacokra, majd felvette. - Szia!... Igen... Nem! Az csak vicc volt!... Nem tudunk!... Mi? Ne szórakozz!... Legalább elájult?... Még jó. Szia.
Kérdőn meredtem rá, magyarázotot kívánva a furcsa hívás után.
- Ricsi megint szórakozik az életével...
- Mi? Mit csinált?
- Belefejelt a falba, aztán lelépett a koliból. Nem mondta, hogy hová, csak elment.
Eszeveszett gyorsasággal a telefonomhoz rohantam, és tárcsáztam az "őrültet".
- Neked teljesen elment az eszed? - emeltem fel a hangom, amint elfogadta az érkező hívást.
- Nem.
- Akkor meg? Egyszer a karod trancsírozod szét, aztán meg a fejed? Meg akarod ölni magad?
- Miért velem foglalkozol? Foglalkozz mással. Teszem, nehogy megvárasd Rómeót - nyomta ki.
Mi a franc?
Bementem a fürdőbe, és lenyugtattam magm, és kimentem a barátaimhoz.
Estig beszéltünk minden féle dologról, röhögtünk, és én próbáltam nem gondolni Ricsire. Azt azért nem mondanám, hogy sikerült is...
- Hé, minden rendben? - jött oda Jake. Mindig ilyen kedves. Csodálom, hogy még szinglli. :)
- Igen, csak kiakasztottak - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Tudok segíteni?
- Nem hinném. Jössz majd télen? - vigyorogtam.
- Ki nem hagynám. Mindig megyek. Angliában nincs sok hó - nevetett.
- Hogy-hogy itt vagy? Mármint úgy tudtam, hogy nem versenyzel...
- Miért, láttál a pályán?
- Nem - kuncogtam. - Nathan miatt jöttél?
- Részben hozzád, te őrült - ölelt át.