December 10. Péntek Part 2.

 Gyors kérdés! Nektek milyen lett az előző, és mit gondoltatok ki volt a "ráköszönök már Kingára" srác? Csak mert sorokon belül kiderül :D Jó olvasást, és köszönöm a pozitív kommenteket, sokat segítettek! <3 és remélem innentől kezdve nem lesz csalódás a sztorival kapcsolatban :)

Elnevettem magam, és a szám elé kaptam a kezem.
- Felismertetek? - kérdeztem inkább magamtól, de mivel nekik szólt a kérdés, válaszoltak.
- Ki ne emlékezne a lányra, aki majdnem lenyomta a biztonsági őrt? - nevettek a BTR-es srácok. Külső szemmel ez elég fura lehet. Egy tizennégy éves lány utazni készül, miközben világsztárokkal röhögcsél egy régi, közös emléken.
- Mi járatban erre? - kérdeztem őket, mert még csak nemrég volt koncertjük. Havonta lenne itt, vagy mi?
- Újabb koncert.
- Gondoltam. Mentek, vagy jöttök?
Kezdek magamon is megdöbbenni. Totál közvetlen vagy a világ egyik leghíresebb bandának a tagjaival, míg mások szerintem azt latolgatják belül, hogy ájulás előtt, vagy után kérjenek autogramot.
- Jöttünk. És te hová utazol?
- Szülinapi aji a szüleimtől Angliába - mosolyogtam.
- Kell még egy autogram? Csak mert akkor hívok még egy biztonságit - mutatott hátra Carlos, a többiek meg elnevették magukat. Már a fejem fogtam kínomban, közben meg a tudatalattim gondolkozott. Biztos ezer más dolguk van, és megállnak velem (?!) beszélgetni, miközben lehet több ezren várják őket aláírás-osztogatásra.
Mondták, hogy mit nézzünk meg Angliában, és már mentek is. Persze, a poén kedvéért autogramot is adtak, mert ezért most nem kell megverekednem. :)
- Kikkel beszélgettél lányom? - tette anya csípőre a kezét. Apa szeme meg csak szikrákat szórt. Persze, hogy a legrosszabbra gondolt. négy, tíz évvel idősebb srác a lányával nevetgél. Ebből hogy mászok ki? Viszont ha a koncertes dolgot tudják meg? Hjajj...
- Emlékszel az őrjöngő tömegre...? - kérdeztem szám szélét elhúzva.
- Mire akarsz kilyukadni? - fonta össze a kezét a mellkasa előtt.
- Novemberben volt szerencsém elmenni egy koncertjükre... - mondtam ki habozva. - Kérlek ne üssetek! - tettem fel a kezem védekezően.
- Kinga! Mikor és miért mentél koncertre, és miért emlékeznek rád??? - akadt ki anya, és el kell ismernem, jogosan.
- Nem öltök meg, oké? - érdeklődtem, és belekezdtem a történetbe.
Elmeséltem az egészet, és végig a szüleim arcát bámultam. Anya először nagyon komoly volt, de amint a "spanyolul ordibálok" részhez értem, elnevette magát.
- Az én lányom - ölelt át, én meg büszkén elvigyorodtam.
- Akkor te miket csinálhattál? - esett le, és érdeklődve néztem felé. Legyintett, és olyasmit mondott, hogy "nagyon régen volt már az".
Végre mondták, hogy fel lehet szállni a repgépre, megkönnyebbültem. De arra nem gondoltam, hogy mennyi ellenőrzés van még! van detektor, és még három ellenőrzésen kellett átmenni. Már a végső terminálnál voltunk, amikor eszünkbe jutott, hogy ki kéne kapcsolni a telefonjainkat.
Ismét megnyitották az ajtókat, és a papírok ellenőrzése után beengedtek minket.
Felszálltunk a gépre, és hirtelen meghallottuk a pilóta hangját.
- Kedves utasaink! Azonnal megkezdjük a felszállást, kérem kapcsolják be biztonsági öveiket! - szólalt meg a steward-es bemutató után.
A repülőgép elindult, én meg úgy süppedtem hátra a székben. Nem viccelek, ha azt mondom, hogy "körülbelül 800km/h-val mentünk".
Kikanyarodott a pályára, és még gyorsabban mentünk - már ha ez lehetséges. Hirtelen csak annyit lehetett érezni, hogy emelkedünk! Már fent voltunk a levegőben.
Amint feljebb értünk, éreztem, hogy feszül a fejem, de nagyon! Bekaptam egy rágót, ami tompította ezt az érzést. Előkotortam az mp3-am, és bekapcsoltam a "rock3r" mappám, ami tele van Ramones, Nirvana, és Green day, valamint KoRn számokkal.
Kinéztem az ablakomon, és láttam a nagy felhőet az égen, miközben a háttérben (idő közben váltottam) a We Can Work It Out ment.


Hitetlenül elmosolyodtam, és a fejem nekidöntve a támlának aludtam el.

Amikor felketem, anyáék közölték, hogy tíz perc múlva megkezdik a leszállást, és kértek nekem Fantát ( :D ), meg amikor hozták a kaját, félretették nekem. :)

December 10. Péntek Part 1.

Fogalmam sincs, hogy hogy sikerült hajnal hatkor (!) felkelnem, de sikerült. Anyáék fél nyolcra jönnek értem, mert fél tízkor indul a repülő, és előtte két órával ott kell lenni. Hülye szabályok...
Felöltöztem, elpakoltam még a tegnap nem összecsomagolt dolgaimat, és akkor kezdett kelni Din is.
- Jó reggelt - nyújtózkodott.
 - Csak neked. Én már fent vagyok egy órája - közöltem, mire elkerekedett szemekkel nézett rám. Ami nagyon is nehéz lehetett, mert üvöltött róla, hogy nagyon álmos. Márpedig ha álmos valaki, akkor csoda, ha ki tudja nyitni a szemét.
- Megyek elköszönök a többiektől. Remélem fent vannak - mondtam neki, és kinyitottam az ajtót.
Először Helláékhoz mentem, mert gondoltam hogy már biztos, hogy fent van. Talált.
- Sziaaa - köszöntem elnyújtva, és belépkedtem.
- Miaaaaz? - ásított, de amint látta, hogy felöltöztem, megszólalt. - Hánykor indul a géped?
- Két és fél óra múlva. Köbö huszonöt perc, és itt vannak értem az ősök.
- Az úgy jó - röhögött. - De menj, köszönj el Rómeótól is - nevetett továbbra is.
- Nem a "Rómeóm" - kezdtem komolyan, aztán hozzátettem. - Még.
mind a ketten dőltünk a röhögéstől, amikor nyávogást hallottunk (?).
- Ááá, csak Kitti az. Mindjárt kel -legyintett, én meg visszafolytott nevetéssel néztem rá.
Pár perccel később már Mary-ék szobájában beszélgettünk a csajokkal. Ők is jó utat kívántak, és boldog szülinapot. :)
Levi is nagyjából ugyanazt mondta, mint Léniék, meg Hella, csak volt pár poénosabb beszólása is.
- Tényleg! Nem jöttél tegnap videójátékozni - haragudott meg.
- Kárpótlás lehetséges? - nevettem fel a tettetett sértődöttségén.
- Még nincs meg a legújabb.
- Meglesz - kacsintottam, és átmentem Roliékhoz.
Olivér, a drága idióta épp az ágy alól mászott ki, amikor benyitottam.
- Tudnom kéne...? - húztam össze a szemöldököm, és elkezdtem hátrálni. Ki tudja, mire készülnek ilyenkor.
- Én sem tudom - lépett ki a fürdőből Roli. - Pedig csak fél perce mentem be fogat mosni - tárta szét a karját. Belőlem a nap folyamán sokadjára kitört a röhögés, pedig még fél nyolc sincs. - Amúgy boldogat - ölelt meg.
- jajj, a végén elérzékenyülök - töröltem meg a szemem "meghatódva".
- A minimum - dobott egy mosolyt, én meg a vállába bokszoltam. - Még mindig csontos az ujjad - fogta meg a "sérült" végtagját.
Én persze válaszképp a számhoz emeltem a kezem, és mint a filmekben a pisztolyt, megfújtam. Oliból kitört a nevetés látva a jelenetet, én meg komoran bólintottam.
- Na, mentem. Aztán, nehogy baj legyen e vidéken - mondtam rekedt hangon, és távozni készültem.
- Igenis Sherwood őr mester - intett vihogva Olivér.
Fél mosollyal a számon léptem be az utolsó szobába, ahol csak Máté volt.
- Boldogat - ölelt meg köszönésképpen, és beleborzolt a hajamba.
- Jajj, pedig annyit foglalkoztam vele - nyávogtam, mint egy idegesítő plázacica.
- Most hagyd abba - nézett komoran. - Mikor megy a géped? - hallottam sokadjára a kérdést.
- Két óra múlva, de perceken belül itt vannak értem. Ricsi? - néztem szét a szobában. Tőle mindenképp el akartam köszönni, de az nem lehetséges, ha nincs itt.
- Passz. Nem volt itt, amikor felkeltem - válaszolta, az agyam meg elkezdett pörögni. Hol van? Miért ment el?
- Tipp? - kérdeztem reménykedve. megrázta a fejét, én eg mentem vissza a szobába, a cuccaimért.
Kisétáltam a suli elé, elborítottam a bőröndöm, és vártam anyáékat.

Befordult a kocsi, dudált egyet, és innen tudtam, hogy anyuék azok. Felálltam, leporoltam magam, és magam után rángatva a bőröndöm indultam el.
Beültem, miután a csomagom is betettem a helyére, elindultunk.
A reptéren hatalmas nyüzsi volt annak ellenére, hogy még csak reggel van. biztonsági őrök, rendőrök, és egy hatalmas rajongó tábor (?).
- Kinek lesz koncertje mostanság? - néztem anyáékra, holott tudtam, hogy sejtésük sem lesz efelől.
- Nem tudom, de szerintem perceken belül kiderül - biccentem apa a még jobban őrjöngő tömegre.
- Lányom, elmegyünk a mosdóba, addig vigyázol a holmijainkra? - kérdezte anya, mire némán bólintottam. A bőröndök nagyon is kényelmes székeknek bizonyosultak. Az apáét kartámasznak használtam, az enyémre ráültem, a maradék egyet meg hát támlának használtam. Beraktam a fülest, és "véletlenre" állítottam. Először a kedvenc Ramones számom szólalt meg, amit rögtön dúdolni kezdtem. Egyetlen Dinámnak köszönhetően a következő szám egy BTR dal volt. Epic. Az egyik kedvencem tőlük, de én akkor is rocker vagyok! :)
Újabb sikítás hallatszott, épp ezért is tekertem feljebb a hangerőt. Hogy tudnak ennyire nyavajogni?
Valaki elémállt, és így nem láttam rendesen. Kissé idegbetegen néztem fel, de amikor felnéztem egyszerűen elállt a lélegzetem.
- Who do we have here? Guys, I just see - mutatott rám. Felismertek volna?

Hír+rész

Először is, nem lett elég jelentkező, ezért a versenyt LEFÚJOM! Sajnálom annak aki jelentkezett, de azért tudnotok kell, hogy mindenkinek nagyszerű a blogja (nehéz lett volna választani). Na, akkor most jöjjön a rész, amit remélem már vártatok! :)

December 9. Csütörtök

A napon tök jó volt, kivételesen nem voltam depis, ami plusz pozitív energiát adott.
Dina már suliba ment (igaz még csak hét óra, de mostanában korán megy), én meg nekiláttam készülődni.
Zene bekapcsolva (The Script ft. Will.I.Am), és vidáman, totál mosolygósan öltöztem fel úgy, hogy még csak nem is volt rajtam a feketét megközelítő szín. és ez Leviék műve. :)
A pirof farmerem mellett döntöttem, amit párosítottam egy fehér blúzzal, és szintén fehér csizmával. A fekete kabátom helyett a fehéret (mily meglepő) vettem fel. És egy azonos színű sálat, és sapkát is kerítettem, és elindultam a suliba.
Amint beléptem a suli kapuján volt néhány szerencsétlen, aki utánam füttyögött (mikor hagyják már abba?), de amikor beléptem az épületbe szembetaláltam magam Elláék csapatával. Ők is hasonlóan öltöztek fel, és emiatt jól meg is bámultak.
Benyitottam az osztályterembe, ahol már mindenki ott volt. Lepakoltam a táskám, és odamentem Roliékhoz.
- Látom valakire jó hatással van a videójáték - röhögött Levi, mire Ricsi, és Máté és felkapták a fejüket.
- Igen - nevettem. - És milyen gáz volt nektek, amikor levertelek titeket.
 - Hagytuk magunk - vont vállat Oli, mire mind felröhögtünk. megbeszéltük, hogy is játszunk egy kicsit, és odaballagtam Helláék, akik tátott szájjal pillantottak rám.
- Csajszi, erről beszéltem - bólintott Héli, én meg büszkén kihúztam magam.
- Szép munka, csaje - bokszolt vállon Mary. Kigomboltam a kabátot, é mint a szuperhősök hátracsaptam, és a derekamra raktam a kezem. Mindegyikőnk elkezdett nevetni, Léni meg csekkolta a kesztűm.
- Tök jó - mosolygott a levágott ujjas kesztűm láttám.
- Köszi - mosolyogtam. - Klassz, de majd megfagy a kezem - nevettem zavartan.
A nap nagyon jó volt, főleg hogy valahogy alapból jó volt a kedvem.
Délután épp a leckém csináltam, amikor valaki benyitott.
- Anya, apa!? - döbbentem le totálisan. - Ti? Itt?
- Szia kincsem - ölelt meg anya, és apa. Dina egy fél perccel később jött meg. - Bocsánat, zavarok? - érdeklődött.
- Nem, dehogy - legyintett anya.
- Szóval mit akartatok mondani? - kérdeztem izgatottan, és abban a pillanatban kiment Din.
- A születésnapotra azt találtuk ki, hogy...
- Mit? Mit?
- A hétvégét Angliában töltjük! - mondta ki apa, én meg lesápadtam. Wááááááá! de jóóó lesz!
- Ez az! - pattantam fel hirtelen, ezel megijesztve anyuákat. - Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!
Visszamentek a motelbe, ahol ma este vannak, mert holnap reggel indulunk, mert kikértek holnapról. Wááá!
- Dina! - ordítottam rá amikor belépett. - Képzeeeld - nyújtottam el.
- Mit? - zavarodott össze.
- Holnaaap... - idegesítettem egy kicsit.
- Mi lesz holnap?
- Utazok Angliába! Szülinapomra - visongtam. Din is elkezdett ordibálni, hogy milyen szupi, és együtt ugráltunk az ágyon.

December 8. Szerda

Hihetetlenül szégyellem magam a sok késésért. Remélem azért nincs nagy harag. Kicsit ugrunk a történetben, amiben remélem nem lesz ellenvetés. A depis korszakot most kihagynám. :)

Jó olvasást! xoxo Kin

Majdnem egy hónapja, hogy nem írtam. Jobb is, legalább nem gondoltam annyit... jajj, már megint rá gondolok!
Egy suli diszkó volt múlt pénteken (3.-án), amit kihagytam. Dina persze megértett, és miattam nem is akart menni. Jó barátnő módjára nem engedtem neki, és szinte elzavartam.

Ma is sötét színekbe öltöztem, mint ahogy az elmúlt (majdnem) egy hónapban. Ami miatt Hella ki is oktatott.
Bevágtattam a terembe, leültem a helyemre, és elővettem a filcemet. Újabb nap, újabb filctetkó. Most egy szívet rajzoltam, ami körbenőtt egy szívet. Szép lett.
Nem is csináltam ma semmit az íráson, és a zenehallagtáson kívül. Az ilyen emlékek után ki csinálna bármi mást? Bulizna? Chh...

Két nap múlva szülinapom, és csajok ma is (mint hogy az egész héten) próbáltak (igen, csak próbáltak - nem sikerült) felvidítani.
- Ugyan már, Kinga! Csak akkor a kedvünkért legyél jókedvű! - nyafogott Léna.
Összefontam a mellkasom előtt a két kezem, és szúrósan néztem rá, amitől elhallgatott.
- Kinga! Ne hisztériázz már!
A szememet forgattam Hella szavain.
- Akkor hagyjatok! A végén nektek is rossz lesz a kedvetek! - duzzogtam. - Jó, jogos amit mondok! De legalább próbálnátok meg átérezni!

Remek, a csajokat is elüldöztem. Fogtam egy filmet, és bementem a tévé szobába. A vastag takarómmal. Nincs mese, beköszöntött a tél, én meg fázós vagyok.
A nagy mamuszomban topogtam el a kis helységig, ami szerencsére üres volt.

Alíg múlt el fékl óra a filmből, amikor Levi jött a kezében egy videójátékkal, mögötte Rolival, és Olival.
- Zavarunk? - húzta el a szája szélét Roli.
- Nem, megyek - mosolyogtam erőltetetten. Már épp szedelőzködni kezdtem volna, amikor megszólaltak.
- Ne, ne menj, majd mi. Úgy is annyira magad alatt vagy mostanában - veregetett hátba Levi.
- nem, tényleg nem baj. Tudok padlón lenni a szobámban is - vontam meg hyanyagul a vállam.
- Beszállsz? - ajánlotta fel Oli.
- Úgyis hiányzik még egy fő - szállt be a "javítsunk Kinga kedvén" akcióba Levi.
- Nem tudok játszani.
- Nem baj, majd belejössz - próbált segíteni a helyzeten Roli.
Végül belementem, és iéyen jól döntttem. Komolyan, ez hihetetlen. A fiúk jobbanfel tudták dbni a kedvem, mint a lányok. Roliék nem akartak győzködni, hanem, "fiús-sztájlban".
A végén már képes voltam őszintén nevetni. Ez is fura.

November 14. Vasárnap Part 2.

Sajnálom. Sajnálom, hogy ne tudok eleget fent lenni, hogy jobb rész posztoljak. Sajnálom, hogy ha már nem elég jó a történet, én mindent megteszek érte, hogy a legjobb legyen. Kaptam egy kommentet, ami ráébresztett, hogy tényleg egyre kevesebbet vagyok fent itt. Csak hát napi egy órából hogy írjak meg vagy 10 blogra részeket? Na, ez az én gondom. :(

Jó olvasást! :) Hosszabb, eseménydúsabb, CSAK nektek! xoxo

- Mi a baj, Kinga? - pislogott nagyokat Léna, amikor észrevette a könnyeimet.
Szomorúan legyintettem, és lehajtott fejjel tovább sétáltam.  Pár perc elteltével Mary szólalt meg.
- Kinga! Mégis mi történt?
- Meg... megcsókolta - böktem ki, és egy újabb sírás roham kapott el. Mindketten döbbenten néztek rám, látszólag nem erre számítottak.
- Mikor? - emelte fel a fejem Mary.
- Amikor bementem... Akkor... és... miért velem történik ez? - bőgtem el magam újra.
Miért én vagyok az, akit ennyire nem szeret az élet? Miért én vagyok az, akivel ilyen igazságtalan az univerzum? Miért én vagyok az a szerencsétlen, aki olyan srácba zúg bele, akit egyáltalán nem érdeklek? Ez az ami érdekelne... Miért?
Húsz perccel később megérkeztünk a party-kellékboltba, és egyből keresgélni kezdtünk dolgokat. Szinte egy másodperccel később megcsörrent a telefonom. Ricsi az.
Kinyomtam. nem akartam vele úgy beszéni, hogy hallja a hangomon, hogy sírtam. Inkább írtam egy SMS-t.
Szia. Elmentem Léniékkel vásárolni. Ha zenéket kell még letölteni, akkor Nirvana-t, Ramones-t, meg amiket hallgat. Vagy kérdezd Mátét. Most mennem kell.
Nem sokat kellett várnom. Az üzi elküldése után már érkezet a válasz.
Mikor jössz vissza? Baj van? Csak mert nem szóltál, hogy elmész.
Ha tudná, hogy nekem mekkora is a baj. Konkrétan egy világ omlott bennem össze.
Nem tudom. Ha végeztünk.
Erre már nem érkezett válasz. Ahha, gondoltam...

Megfordultam, és szembetaláltam magam a tükörképemmel. Lefojt a festékem, vörös az egész arcom. Hogy nézek én ki??? Odabaktattam Mary-hez, és kértem tőle zsepit, és szempillaspirált, majd megkerestem a mosdót.

Szembetaláltam magam újra a tükörképemmel. Megtöröltem az arcom, és mély levegőt véve elkezdtem lemosni a sminkem.
Felraktam az újat, és műmosollyal az arcomon léptem ki az ajtón. Megkerestem a lányokat.
Épp Léna mondta, hogy csukjam be a szemem, és elfordult. megtettem amit kért, majd amikor mondta, hogy nyissam ki, felsikítottam.
A drága Lénán egy ilyesztő (magam sem tudom megmondani milyen) maszk volt, amitől majdnem szívrohamot kaptam.
Nevetve vette le magáról, és én meg szinte lefagytam. Se szó, se beszéd. Se kép, se hang.

Nos, a buli elejét kihagytam. Nem voltam jól, de természetesen felköszöntöttem Dinát a többiekkel.
Átadták a többiek az ajikat, és meg utolsóként álltam "sorba".
- Na neee! - emelte fel a hangját, amikor kinyitotta. Egyből meggkönnyezte a dolgot, és átölelt.
- Honnan van? - pislogott, miközben a könnyeive küszködött.
- A koncertről - mosolyogtam. - Sokat dolgoztam érte. Igazából csak spanyolul szidkóztam - nevettem fel az emlék hatására.
- És vissza is nézheted - adott át Levi egy CD-t.
- Ezt most nem mondod komolyan? - háborodtam fel. A szemét gyerek meg vigyorogva bólogatni kedzett, az osztályom meg elröhögte magát.
- Neked megvan? - "fulladozott" Hella.
- Ez örök emlék - röhögte Oli.
- És ki hallotta meg az ordibálást? - nevetett Dina, miután elmeséltük neki a sztorit.
- Asszem' Carlos - mondtam, és újra rámjött egy nevető-roham.
- Köszönöm - ölelt át.

A bulin kábé még húsz percig vettem részt, majd visszamentem a koliba,ami üres volt. Persze, mert mindenki Dina party-ján lóg. Nekem meg a hülye szerelmi bánatom miatt nincs kedvem.

November 14. Vasárnap Part 1.

A tegnapi koncert brutál jó volt, mint írtam is az előző napi "bejegyzésemben".Tehát… Dina bulija. Nagyon jól sikerült, de természetesen nem ennyit írok róla, ugyanis lett egy "depi end"-ünk, és egy "heppi end"-ünk. Na, még mielőtt előreírnám - ezzel lelőve a poént - kezdem az elején.

Máté és drága barátosném bent maradtak a koleszban, miközben kábé mindenki a buliját szervezte. Én ott egy asztalnál összeállítottam a dallistát, míg Levi, Roli, és Oli a tech dolgokat szervezték (Levi a DJ pultot, míg a két srác a hangszórókat ellenőrizte), Hella heatset-tel hívta valamelyik boltot, ahonnan rendelte a fényeket, Ricsi meg mellettem töltötte le az általam felsorolt zenéket. Léna és Mary pedig vásárolni mentek kajákat. A háttérben épp egy Ke$ha szám ment, amikor beállított a nem várt négyes. Ella, és a csürhéje. Mögötte egymás mellett Alexa, Lilla, és Kriszti lépkedett.
- Tudtam, hogy bulit szerveztek. Amire elfelejtettetek meghívni - közölte szárazon a fő plázacica.
- Nem, nem felejtettünk el senkit meghívni - ráztam meg a fejem.
- Hah - dobta át haját válla felett. Szőke haja illatát akár öt méterről is lehetett volna érezni. És akkor hadd ne említsem a parfümjének a mennyiségét... - Hihetetlen, hogy Dinának szerveztek bulit. Pont neki. És ami számomra még nagyobb gondolkodást okoz az, hogy összeállt vele Máté.
- Akit nem érdemel meg - szólalt meg Lexi. Kérdőn néztünk rá. - Mert egyértelműen engem érdemel meg - csavargatta a haját.
És ekkor jelentek meg Léniék a vásárlókörút feléből. Mert a város egyik felén van a kajás bolt (mármint ahonnan venni akartunk), a másik felén pedig a party-kellékbolt (ahová most mennek vissza).
Lénáék szúrós szemmel néztek szét, majd kimentek. Kirohantam utánuk, megnézni, hogy akkor most mi van.
- Hé, mit keresnek itt? - támadott le Mary.
- Passz. Jöttek okoskodni. Ők tudják. Ja, meg arról papolnak, hogy minek Dinnek buli - kezdtem heves magyarázkodásba.
- Hé, jössz velünk? - pislogott nagyokat Léna. Komolyan, ez a lány olyan mint egy hippi. Ezért is szeretek vele lenni. :)
- Nem megyek vissza... - fordultam meg, és be akartam menni. De ha tudom, hogy mi vár, akkor inkább nem megyek be...
Ella befejezte a magyarázást (végre. Mennyit beszél már?), és magához húzta Ricsit... és megcsókolta.
Remegett a szám, és könnyezni kezdtem. Visszarohantam az utcára, és Mary-ék után eredtem.

November 13. Szombat Part 2.

Az aláírt pólót ismét a fölsőm alá rejtettem, és elindultam megkeresni Dinát. Akit történetesen nem találtam.
Már harmadjára jártam körbe az előteret, amikor valaki megkopogtatta a vállam. Amint hátrafordultam, Dina vigyorgott, miközben a kabátját igazgatta.
- Hol voltál? - pislogott.
Elmagyaráztam, hogy a mosdót kerestem, de nem találtam. Ekkor közölte, hogy itt van. Mindegy, jó alteregónak.

Visszamentünk a koliba, ahol mindeki (!) a társalgóban beszélgetett.
- Milyen volt a koncert? - nyomott egy puszit Máté Dina arcára. A lány leült volna mellé, de a kis hősszerelmes (Máté) belerántotta az ölébe, amitől Dina totál elvörösödött.
- Nagyon jó volt! Képzeld, én voltam az egyik Worldwide girl! És, uramisten, maga James Malsow énekelt nekem! - mesélte izgatottan.
- Tudjuk - bólintott Hella.
- Mégis honnan? Csak most jöttünk, és nem is mondtuk még senkinek - értetlenkedtem.
- De szerinted nem szokás egy koncertet élőben közvetíteni? - vonta fel a szemöldökét.
- És a koncert vége után is láttunk pár percet - jelent meg sunyi mosoly Ricsi arcán.
Ezek most véginézték az idétlenkedésen?
Mást nem tudtam csinálni, mint röhögni, de azt nagyon. Dina nem érthette, hogy min szakadok ennyire, de a végén már mindenki nevetett. Először Dina kezdett rá, amiért olyan hülyén nevetek, a többiek meg, ugye látták a koncert után történteket.

Éjjel egy fele járhatott, amikor már mindenki kezdett álmosodni. Mármint a lányok. Már Dina előrement a szobába aludni, én meg még mindig maradtam. Amikor elment, egyből letámadtam.
- Na te spanyol amazon, megmutatod akkor a pólót? - röhögött Léna, mire elővettem az ajándékot.
Megmutattam nekik, mit is írtak rá, meg az aláírásokat. Amint végeztem ezzel, mentem a szobába, hogy mostmár pihenjek egy kicst, mert holnap lesz Dina szülinapi partija!

November 13. Szombat Part 1.

Ma egy extrán hosszú rész publikálok nektek! :) Cupp. xoxo kinga

Ma este volt a koncert, ami nagyoooon jó volt! Természetesen nem csak ennyit írok az egész napról! :)

Reggel (vagyis délben) arra keltünk, hogy a suli mellett építik az ebédlőt. Arghh.
Olyan zavaró, hogy sokszor este (!) is felkelek arra, hogy építik, mert év elején kezdték felújítani. Elvileg most csak a székeket, és asztalokat rakják be. mindegy, nem az én bajom/dolgom.
Felöltöztünk itthoni ruhákba, megnéztünk egy filmet, é-s készültünk is a koncertre.
Én úgy döntöttem, hogy begöndörítem a hajam, de csak alul, hogy fel tudjak hozzá venni egy Obey-es sapit, míg Dina kiengedte, és ő pedig egy csövessapit kapott a fejére. Mindketten maradtunk a tipikus "swag-style"-nál. Én egy lenge blúzt vettem fel, alatta két atlétával (kezd hideg lenni), és rávettem a kabátom, amit majd szerintem le fogok venni. Dina egy ülepes gatyát, és egy vastagabb blúzt választott.
A cipő nálam maradt a Converse (örök kedvenc), míg Dina egy Supra csukát szerzett.

Viszonylag későn érkeztünk a helyszínre, de mivel már megvolt a jegyünk nem kellett "parázni".
Amikor kinyitották a koncert bejáratát mindenki elkezdett visítozni, amitől őszintén mondom, meghülyültem. Már nagyon fájt a fejem ettől a sok tinip*csa nyávogástól a fejem. Ááááá.
Letettük a kabátunkat, és vártuk, hogy elkezdődjön a koncert.
Hirtelen megvilágították a színpadot, és hangos (még az előbbinél is hangosabban) elkezdtek sipítozni.
A fiúk felkonferálták egymást (elég vicces módon), és elkezdték a számokat énekelni. Az első a Love me, Love me volt. Tök jól összeállították a listát, nekem tetszett.
Aztán, amikor a Worldwide következett, felhívtak magukhoz négy lányt. Először csak kettő volt meg, és már csak carlosnak, és Jamesnek kellett lány. Már nyúltak volna egy (számomra ismeretlen) lány felé, és a barátnőjéhez, de odalöktem Dinát, mert legyen már emlékezetes estje. :) Így történt az, hogy maga James Maslow énekelt neki. Totál lefagyva jött le a színpadról.
- Hé, jól vagy? - szóltam hozzá.
- Én voltam az egyik Wordwide-girl - mondta halálsápadtan. Majd amikor leesett neki is, elkezdett sipítozni, hogy "úramisten!!!!", és társaik. Persze jó barátnő módjára én is örültem neki. :)

Amikor vége volt a koncertnek Dinának be sem állt a szája, komolyan, annyit köszöngette meg a koncertet nekem, hogy wáááá! Meg nem tudtam volna mondani.
De mivel szerettem volna valami extrát is adni neki, le kellett ráznom... És amikor leragadt az ajándékpultnál. Ta-ta-taaa.
Mondtam neki, hogy várjon meg, csak elmegyek a mosdóba. Amit szerintem nem is hallott. Na, mindegy.
Visszamentem a színpadtérhez, ahol senki sem volt. A backstage bejáratához conultam, ahol senki sem volt. Bizos sikerült lerázni a rajongókat. Megjelent egy biztonsági őr.
- Elnézést - szólaltam meg.
- Nézd, kislány, rajongók nem jöhetnek be.
Először is, mi az, hogy kislány? Másodszor meg nekem csak egy - illetve négy - aláírás kell.
- Ugye tudja, hogy nem megyek el, amíg legalább meg nem hallgat? - vontam fel a szemöldököm.
Nagyot sóhajtott, mert gondolom már volt pár ilyen incidense.
- Csak a barátnőm szülinapjára szeretnék egy aláírt pólót adni, amit neki címezve írtak alá. Nem akarok bemenni, csak azt, hogy a szemem láttára írják alá.
Látszólag megdöbbent azon, ahogy beszéltem vele, de nekem akkor is kell az a dedikált póló. Márpedig harc nélkül nem fogom magam hagyni.

Nos, nem szerepelt az a bakancslistámon, hogy veszekedjek egy biztonsági őrrel, de ez is meglett.
- Nézze, a barátnőmnek szeretném ezt a rohadt pólót aláírni - ordibáltam, amikor a vállára vett. És mivel mérgemben spanyolul ordibáltam (jó szokásom), nem volt szerintem senki, aki érthette volna. Ahha, csak gondoltam. Mert az egyik tag épp arra sétált, és meghallotta az ordibálásom, odajött. Bizonyára értett spanyolul. Mekkora mákom van, hogy spanyolul beszélek mérgemben.
Váltott pár szót angolul a biztonságival, majd nevetve szólt a többi tagnak, hogy jöjjenek. Siker!
Elvették a pólót, és aláírták. Amint megkaptam, vigyorogva köszöntem meg, majd amikor elolvastam amit ráírtak, elnevettem magam.
"Sok boldog szülinapot, Dina. xoxo <3"