Sziasztok!
Először is...Irtózatosan köszönöm a majdnem 50 (!!!) feliratkozót, a +44.500 megtekintést, álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen sikeres lesz a blog. <3
*
A blog története/alapja igazából nem ez volt. Kingát eredetileg egy "tökéletes vagy" lánynak terveztem, akinek a másik oldala egy laza, gyerekes lány. A tökéletes része elmaradt, és szerintem így szerethetőbb a történet.A blog pontosan 7 hónapos, és 3 napos. Őszinte leszek, eddig egy blogomat sem fejeztem be, mindig belekezdtem, de egy újabb történet miatt abbahagytam, vagy csak szimplán nem volt kedvem. De ez az a blogom, amit tényleg nagyon szeretek.
A blog egy hónap alatt több, mint 7000 megtekintést szerzett, valamint 8 feliratkozót, ha jól emlékszem :D
Na, ennyit ebből, most jöjjön a meglepetés...
Legtöbben talán örülni fogtok neki, nem tudom, de még nem írtam fiú szemszögből. Gondolom már rá is jöttetek, hogy ez egy Ricsi szemszög lesz.
Ricsi szemszöge
Január 10. Hétfő.
Visszatekintés
Szeptember 1. - A nap, amikor megismertem Kingát.
Azóta a nap óta rengeteg mindenre rájöttem. Arra, hogy Kittivel a kapcsolatom nem is volt komoly - pedig mi azt hittük. Ezért is jelentkezett ö is ide. Nyáron szakítottunk, de nem bántam meg, mert itt van nekem Kinga. Nem vagyunk együtt, de tudom, számíthatunk egymásra.
Amikor a nevét meghallom, egyől felkapom a fejem.
Kinga.
Amikor meglátom, elfog valami érzés. Az uralma alatt vagyok. Ha látom, hogy nevet, önkéntelenül is elmosolyodom. Bármit megtennék érte.
Nekem ő mindig, mindenhogy tökéletes.
Mikor Dina szülinapját szerveztük, én kértem, hogy bent maradjak nála. Látni akartam. Pont hívtak, amikor felkelt.
Barna haja egy laza copfban volt feje búbján, arca tükrözte álmosságát. Amikor észrevett, elmosolyodott. Legszívesebben ott helyben elmondtam volna neki mindent, de nem tettem.
Az elmaradt gólyatábor estéjén csak mi voltunk fent. Ott is megtehettem volna... de nem.
Stella amikor itt volt, és láttam, hogy jóban van Kingával, azonnal próbáltam vele is jóban lenni. Ő megtudta mit érzek, és próbált segíteni.
A verseny idején lefoglalt az, hogy jól teljesítsek, és felkeltsem az ő figyelmét.
Amikor sírós filmet néztek. Mellette ültem. Magam mellett akartam tudni - mindennél jobban.
Soha sem használnám ki. Borzasztóan fontos nekem, de nem tudom, hogy ő hogy van velem. És ez a legrosszabb az egészben.
A szülinapján is csak azon vesződtem, hogy miért nem értem vissza hamarabb.
A suliban mindenki valami őrültséget csinált. Roliék vandálkodtak, Máté meg Dinával volt elfoglalva. Hella, Annamari, és Léna beszélgettek. De őt nem láttam sehol.
Kinyílt a teremajtó. Kinga jött meg.
Nagy barna szemeivel körbekémlelte a termet, ledobta a táskáját a padra, levágódott, és írni kezdett.
- Menj már - bökött oldalba Dina, fejével Kinga irányába bökött. Felálltam, odasétáltam hozzá.
- Már megint elaludtál?
Felém nézett, és mosolyogva rázta a fejét.
- Nem, de a konyhán nem szeretik a későn reggelizőket.
Elnevettem magam, és leültem a mellette levő székre.
- Mi a helyzet az angol gyerekkel?
Nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzek rá.
- Volt nálunk a szünetben! Képzeld, Jakekel a szünet alatt annyi mindent csináltunk! Meg amikor jöttem a koliba, előtte a kocsiban majdnem meghaltam, annyira csikizett! - mesélte lelkesen.
Bármennyire is lefoglalt csodaszép hangja, nem tudtam mára gondolni, mint az angol gyerekre.
Lehet, hogy neki is tetszik. Vagy járnak? Nem, mondta volna... vagy legalábbis hallottam volna.