Szeptember 30. Kedd

Ma a fiúk a suliban egész nap a Green day-től a Wake Me Up When September Ends-et hallgatták, mert hogy szeptember vége van. Sokan kiröhögték őket, páran meg csatlakoztak. Igen, a menőknek ilyen jól sül el egy-egy poénjuk. Egyébként mi is megröhögtük őket, mert ilyen se sokmindenkinek jut eszébe. Most komolyan? Ki ennyire bolond? Ja, igen. Ők. :D
Amúgy ma egész nap vigyorgott, és SMS-ezett Léni, aminek senki sem tudta az okát. Megkérdeztem, mire elkezdett visongani, és elugrált onnan. Más se járt szerencsével, mert Hellánál egy szerűen csak a nyakába ugrott.
- Jól van! Elárulod még is mivan!
Nem válaszolt, csak megnézte a következő üzenetét és elsírta magát.
- Úr isten! Mi a baj? - rohantunk oda hozzá.
- Azéhért öhörültem ehegész nahap, mehert úhúgy voholt, hogy csahak elmehegyühünk látogatóbaha Frahanciaohországbaha. De anya mohondta, hogy oda kehell költöznühünk... - szipogta. A szivemhez kaptam, és átöleltem, és a többiek is hasonlóan reagáltak. Mary kivétel volt. Ő is sírni kezdett, vagyis bömbölni. Persze, legjobb barátnők voltak, és most meg menjen el Léni?
- Akkor most mi lesz? - sírt tovább Mary.
- Nehem tuhudom. Egy hét és mehegyünk.
Erre jobban elkezdtek sírni, és mi is majdnem megkönnyeztük. Hella nem, de ő is üveges tekintettel nézelődött.
Senkinek sem tett jót ez a hír, főleg nem nekünk. Mi öten olyanok vagyunk, mint akik legalább ezer éve ismernénk egymást, erre Léni távozik.
Ez életem egyik legrosszabb napja!